Tavaszi fáradság megelőzése
Télen , amikor rövidül a nappalok hossza, és a napsugarak ereje is mérséklődik, a kedélyállapotunkra kiható szerotoninszintünk csökken, ami közrejátszik a depresszív hangulat kialakulásában. A levegő lehűl ezért kevesebb időt töltünk a szabadban, és lyenkor energiadúsabb, de vitaminszegényebb ételeket fogyasztunk. Ezértaz anyagcserénk lelassul, ez testi-lelki tartalékainak fokozatos csökkenését idézheti elő, ebből kifolyólag az alvásigényünk is megnő.
Tavasszal,a nappalok hosszabbodásával , megfordul a fent vázolt folyamat.A nap többet süt ,ennek hatására szerotoninszint növekszik és az alvást szabályozó melatoninszint csökken, és ez megváltoztatja testünk biológiai óráját. Az átmeneti periódusok jellemzően megterhelik a szervezetünket annak ellenére , hogy hormonháztartásunk ígyekszik alkalmazkodni az évszakokhoz, . A téli-tavaszi átállás egyik tünete lehet a tavaszi fáradtság. Ez a természetes átalakulási folyamat nappali álmosságban, fáradékonyságban, kedvtelenségben mutatkozhat meg. Ráadásul a globális felmelegedéssel járó éghajlatváltozás, a szélsőségesebb, néha egészen extrém időjárási körülmények miatt ez az időszak már nem csak a frontérzékenyek számára egyre megterhelőbb.
Hogyan segíthetjük elő szervezetünk feltöltődését?
Mozogjunk
Sétáljunk, kocogjunk, fussunk, kerékpározzunk, ki-ki kedve, kora és vérmérséklete szerint.A rendszeres, képességeinkhez mért testmozgás, a szabad levegőn végzett gyakorlatok és a rendszeres sportolás nemcsak a vérkeringés felpezsdítése és az immunrendszer támogatása miatt fontos, hanem a nyugodtabb, pihentetőbb alváshoz, a depresszív tünetek enyhítéséhez is hozzájárul.Erősíti izomzatunk és csontjainkat.
Pihentető kikapcsolódás
A test mellett a lélek ápolásáról sem szabad megfeledkezni. Mindennap meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy agyunk – legalább néhány órára – teljesen kikapcsolhasson.
Keressük azokat az emberi kapcsolatokat, amelyek segíthetnek a feltöltődésben.Vegyünk egy kellemes illóolajos fürdőt A vízben vegyülő illóolajok harmonizáló hatását az agy néhány perc múlva már érzékeli, és nyugalom áraszt el, az izmok elernyednek.
Az aromafürdő szabályozza a vérkeringést, az ízületek vérellátását, és megindítja a mérgező anyagcseretermékek kijutását a testből. A test tisztulása folytán a lélek is megkönnyebbül.
Ellazító illóolajok+Nyugtalanság, álmatlanság ellen:
mandarin,muskotályzsálya,édesnaranncs
,citrom, ylang-ylang, kamilla, orvosi levendula
Aromafürdőt készítése:
Kellemesen meleg, vízhez adjunk 6-8 csepp illóolajat egy evőkanál tejben, tejszínben vagy mézben elkeverve. Lefekvés előtt hallgassunk zenét és/vagy olvassunk könyvet, emellett a kellemes , nyugodtabb alvás elősegítésére használhatunk különböző aromaterápiás termékeket , melyeket webáruházunkban is megtalálsz
Éjszakánként törekedjünk rá, hogy már éjfél előtt álomba szenderüljünk, és naponta legalább 7–8 óra alvást biztosítsunk szervezetünk számára.
Kiegyensúlyozott táplálkozás
A tudatos és kiegyensúlyozott táplálkozás az egyik legfontosabb dolog, amire oda kell figyelnünk, ha mihamarabb a magunk mögött szeretnénk tudni a tavaszi fáradtság kellemetlen tüneteit.
- Kerüljük a gyors, feldolgozott, szénhidrátokban gazdag és zsíros ételeket.
- Helyezzük előtérbe a zöldség- és gyümölcsfogyasztást.ezt kiegészíthetjük vagy akár helyettesíthetjük, különböző zöldség-gyümölcsökből előállított,egészséges táplálékkiegészítőkkel.
- Részesítsük előnyben a növényi rostokban gazdag, alacsony glikémiás indexű élelmiszereket.
- Biztosítsunk szervezetünk számára megfelelő mennyiségű fehérjét.
- Ne feledkezzünk el a napi legalább 2 liter víz elfogyasztásáról.
Tölds fel immunrendszered webáruházunkban megtalálható természetes ,egészséges ,zöldség-gyümölcs kristályokkal , vagy rostos gyümölcs-hidegensajtolt olaj tartalmú táplálékkiegészítőkkel.